2017. június 27., kedd

Barbár tájakon



Ovidius szobra Konstancában
Emlékeztek-e még Nasóra, az eltaszítottra?
Él-e a Városban nélkülem is ma nevem?
Tudja meg, akiben él: én barbár tájakon élek,
csillagot itt sohasem ringat a tengeri hab.
Szarmata vad törzs vesz körül itt s ama géta s a besszus –
arra se méltók, hogy csúf nevüket leírom!
Ámde a langy szellők évadján a Duna véd meg:
habjai hömpölye nem tűri a háborúkat.

És ha a csüggedt tél fölemelte komor-ködös arcát,
s fagy márványa feszül a ragyogó talajon,
s bomlik az északi szél, és omlik a hó az egekből,
látni: a rezgő sark gyötri a népeket itt.
Leples a hó; de nem oldja a leplet a nap s az esőzés:
tartóssá merevül a Boreas fuvatán.
El sem olvad az első hó, s jön a második is már,
s két esztendeig is megmarad itt meg amott.
S úgy mezúdul az északi tél dühe is, hogy a nyurga
tornyot a földre veti s hordja a ház fedelét.

Bunda s a fércelt nadrág védi a testet a fagytól,
nem látszik csak az arc a busa szőrme közül.
Hogyha fejük rázzák, zörög üstökükön sürü jégcsap,
durva szakállukat is zúzmara fénye fedi;
korsó nélkül is őrzi a bor korsólya alakját,
errefelé az ital néha – harapni való.
Mondjam-e, hogy köti meg rohanó vizeinket a vad fagy,
s ásónk hogy veri szét a reccsenő tavakat?
A Duna is, mely nílusi gazdagsággal ömölve
tág tengerbe zuhan sokszerű torkolatán,
Jégbe borul kék habja fölött sziszegő szeleinktől
s rejtve, tetőzet alatt csúszik a tengerekig.
Hol tutajok raja járt, gyalogember rója az utat,
s a belefagyott habokon most csak a lópata cseng;
s újszerű jéghídon át – csobogó hullám fut alatta –
húz barbár taligát szarmata-földi tulok.
Nem hiszitek? Jutalomra ha nem számít az álság,
el kell hinni, amit a hiteles tanú vall.
Láttam a roppant tengert jégbe fagyott özönével,
állóvíz, tömegén fagyborítás nehezült.
Láttam? Sót ami több: a tömör habokon gyalogoltam;
száraz talpam a víz téli színén kopogott.
Jaj, ha, Leander, ilyen szoroson vitt volna az útad,
nem nyelt volna el a tengeri résen az éj.
A homorú delfin se szökellhet a légben ilyenkor:
durva bilincseivel fogja a jégkaru tél;
a fergeteges-vad szárnyaival zúghat a Boreas is,
a jeges örvényen hab soha nem fodorul;
márványtömbszerűen meredeznek a jégben a bárkák,
nem szánt a merevült vízben a víg evező.
Láttam jégbe fagyott halakat furcsán felakadva,

közülük egynéhány ott is, a jégben is élt.

2017. június 21., szerda

Mosoly

Woody Allen  1950-ben
Mosolyogni annyi, mint magunkról elfeledkezni mások kedvéért.

Woody Allen

2017. június 20., kedd

Egyenrangúság


"A jó modorhoz, hozzátartozik, hogy eltitkoljuk,
milyen sokat gondolunk magunkról,
és milyen keveset a többiekről."
Mark Twain
Szerző további gondolatai:

Az orrunknál fogva?

2017. június 15., csütörtök

Topolcsányi Laura a A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK! szerzője

Fotó: Jegy.hu
A több mint 20 bemutatóval a háta mögött rendelkező vajdasági születésű színésznő, dráma és meseíró   felnőtteknek szóló műveit is előszeretettel játssza a Turay Ida Színház, mert jók, mert élvezetesek, mert mondanivalóval bírnak, akárcsak a meséi.

Komoly felkészülések, kutató munkák előzik meg műveit, mint például A holló árnyékában című történelmi drámáját, ami Mátyás király életét meghatározó három nő konfliktusát tárja elénk  izgalmasan, színesen és érzékletesen. A szellem a spájzban című komédiája bizonyítja, hogy Tolpolcsányi Laurának milyen egyedi, utánozhatatlan humora van. A Csillagok között pedig három halhatatlan színésznőről, Gobbi Hildáról, Karády Katalinról és Szeleczky Zitáról szól. Bár íróként még ismeretlenül cseng a neve a nézők számára, lassan megtanulnak bízni benne, mert ez a név garancia a minőségre, igényességre és a sikerre. A színház vezetősége már felismerte a benne rejlő tehetséget és lehetőséget, ezért egyre gyakrabban kap felkéréseket darabírásra. Színészi munkája mellett hajnalig ír, ugyanakkor feleség és anya.

Topolcsányi Lauraval készült portréműsort itt találod!
Szerzeményei:
Topolcsányi Laura - Berkes Gábor : A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!
BUBAMARA
Forrás:Internet

2017. június 13., kedd

A humor...


...nélkülözhetetlen fegyver az élet kínjai és viszontagságai ellen.
M.C.Beaton: Agatha Raisin és a tünékeny tündérek

2017. június 7., szerda

Picassó felkiáltójele

„1958 ​​és ’60 között, Ford-ösztöndíjasként az Aix-en-Provence-i Faculté des Lettres egyetem hallgatója voltam. Ebéd után, ott szerzett barátaimmal hosszú sétákat tettünk a Cours Mirabeau kávéházakkal szegélyezett és vén fák által beárnyékolt sétányán. Gyakran láttam Picassót, amint valamelyik asztalnál üldögélve magányosan, vagy társaságban szopogatta a Pernaud-ját. Eszem ágában sem volt, hogy zavarjam iddogálás közben. Pedig mennyivel megemelné könyvem értékét, ha most azt mondhatnám, hogy többször is hosszasan elbeszélgettem vele. Sajnos ezt a lehetőséget kihagytam az életemből.
Kék-korszak, Rózsaszín-korszak, Kubizmus, a Guernica, a Békegalamb… Picassót a XX. század legnagyobb zsenijének kiáltotta ki a világ. Az a világ, amelyet nem szeretett, s amellyel egész élete során harcban állt. A mai napig eldöntésre vár, hogy Picasso művei az értékes, vagy az érdekes dolgok közé tartoznak-e. A pusztítás, amit embertársaira, s ezen keresztül saját magára is mért, teljesen egyértelmű.”
(Bradányi Iván)


  Több éve Párizsban megnéztem Picasso állandó kiállítását és arra jutottam, hogy tudott ugyan festeni, de valamiért  már nem akart  szépet, harmonikusat alkotni. Talán azért, mert híres művészként így jobban fel tudta hívni a  figyelmet a világ disszonáns működésére.
   Az is tény, hogy nem a jóra, harmóniára fókuszált inkább a megrázó, traumatikus, drámait fogalmazta meg, tett mellé óriási felkiáltó jeleket. Az életét is eszerint élte.
  A 2016-os Budapesti Picasso kiállítás késztetett arra, hogy újra elgondolkodjam ellentmondásos személyiségén, nőkhöz, családhoz fűződő viszonyán.
"Az biztos, hogy gyűlölte a nőket!"- hallom egy fiatal fiú önkéntelen kifakadását, melyet édesapja korú férfi felé intézett. Mindezt egy olyan újságkivágás előtt, melyen 2 női arcot torzított komikus szörnyeteggé Picasso ceruzája.
  Bradányi Iván Picassóról élvezetesen megírt könyve jól érzékelteti e nagy hatású művész "bűneit és bűnhődését".