személyiségétől függ. Vannak szülők, akik pusztán természetükből adódóan,
könnyedén elfogadóak a gyerekek iránt. Az ilyen szülők érdekes módon általában
is elfogadóak az emberek iránt. Vagyis az elfogadás: személyiségjegyük.
Jelzi belső biztonságukat, magas toleranciaszintjüket, azt a tényt, hogy szeretik
önmagukat is, és hogy önmaguk iránti érzéseik eléggé függetlenek mindattól,
ami körülöttük történik. Mindannyian találkoztunk már ilyen emberekkel. És
ha nem is mindig értjük, mitől lettek ilyenek, az biztos, hogy „elfogadó" embereknek
tartjuk őket. Jó velük lenni, az ember könnyen megnyílik előttük, elengedheti
magát, önmaga lehet.
Más szülők viszont - mint hétköznapi emberek is - eléggé el nem fogadóak
másokkal szemben. Valahogyan nem tudják elviselni a legtöbb viselkedésmódot,
amivel találkoznak. Amikor például szülői működésüket figyeljük, gyakran
nem is értjük, hogyan lehet ennyi - számunkra minden további nélkül elfogadható
- viselkedést nem elfogadni. Magunkban talán azt mondjuk: „Ugyan
már, hagyja békén a gyerekeket, hiszen nem zavarnak senkit!"
Többnyire ezek azok az emberek, akiknek szigorú, merev elképzeléseik vannak
arról, hogyan illik viselkedni, mi a helyes, és mi a helytelen - és nemcsak a
gyerekek kapcsán, hanem bárkire vonatkozóan. Az ilyen emberek társaságában
valószínűleg feszengünk - talán mert kétségeket ébresztenek bennünk, vajon
elfogadnak-e."
Dr.Thomas Gordon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése