2016. május 4., szerda

Elvárásokról



  Az elvárás témakörének 1-1 aspektusa ellentmondásosnak tűnhet, ezért érdemes egyenként megvizsgálni őket:
  Amikor szeretnék valamit igenis számíthatok arra, hogy az megvalósul. Ez a jó értelemben működtetett elvárás.
  Amikor valakitől várok el valamit, amit az esetleg még nem kész vagy nem is tud megtenni,  az a negatív értelemben működtetett elvárás, egyfajta burkolt erőszak a másik szabad akaratának figyelembe nem vétele. Ehhez  pedig sem nekem, sem másnak nincs joga! Ezért nem  működik és nem is érdemes rá energiát pazarolni. 
  Ugyanez érvényes abban az esetben is, amikor a saját vágyam és  a  "kondicionáltságom"  közötti belső harcra derül fény. Ilyenkor  saját magammal szemben is erőszakhoz folyamodom és saját magam nyomom el a saját szabad akaratomat, a vágyaimat.
BG
További gondolatokat találsz itt!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése