2016. december 28., szerda

George Michael utolsó karácsonya

   George Michael Angliában, Hertfordshire megyében, Radlettben született 1963. június 25.-én . Apja Kiriákosz Panajótu, egy ciprusi görög restaurátor volt, aki az 1950-es években költözött Angliába és a nevét Jack Panosra változtatta. Michael anyja, Lesley Angold Harrison angol táncosnő, akinek anyja zsidó származású volt, 1997-ben rákban hunyt el. Michael gyerekkorának nagy részét Észak-Londonban töltötte.
   Tizenkilenc éves korában elmondta Andrew Ridgeleynek (Wham együttestársának) és közeli barátainak, hogy biszexuális, de a szülei nem tudtak róla. Amikor aztán beleszeretett egy férfiba, egyértelművé vált számára, hogy ő homoszexuális. Kizárólag édesanyja iránt érzett aggodalma miatt tartotta irányultságát titokban a nagyközönség előtt. Első igazi kapcsolata a brazil divattervezővel, Anselmo Feleppával volt, aki 1993-ban AIDS-ben halt meg. Michael nagyon félt, hogy ő is elkapta a halálos kórt, de erről nem szólhatott a családjának, hiszen a szülei semmit nem tudtak beállítottságáról, de szerencsére egészségesnek bizonyult. 1996-ban Kenny Goss-szal, korábbi légiutas-kísérővel lépett kapcsolatba, akivel két házat is közösen birtokoltak. 2005-ben tervbe vették, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatba lépnek, de tartva a várható negatív következményektől, ezt későbbre halasztották. A pár 2009-ben szakított.
  George Michael másságának lelepleződése hírhedt körülmények közepette történt. 1998. április 7-én letartóztatták tiltott szexuális kapcsolat létesítése miatt a Beverly Hills-i Will Rogers Emlékparkban, Egy Marcelo Rodriguez nevű, inkognitóban dolgozó rendőr volt az, aki rábírta, hogy egy nyilvános vécében kezdeményezzen szexuális aktust, majd letartóztatta. Bűnösnek találták, 810 dollár pénzbüntetésre és 80 óra közmunkára ítélték. Az "Outside" című kislemezén és annak videoklipjében aztán szatirikus módon parodizálta a helyzetet, amibe keveredett, válaszul Rodriguez beperelte őt tízmillió dollárra a jó hírneve megsértéséért. A 2007-ig húzódó eljárásban aztán a bíróság George Michael-nek adott igazat. 2006-ban aztán egy Norman Kirtland nevű 58 éves férfival hozták hírbe, hasonló szituációban. Bár eleinte pert helyezett kilátásba, később mégis beismerte, hogy kedveli az anonim szexet.
   George Michaelt több alkalommal kapták rajta kábítószer-birtokláson is. 2006-ban még megúszta egy figyelmeztetéssel, de 2007-ben drogok hatása alatt vezetett, amiért két évre elvették a jogosítványát és közmunkára ítélték. Börtönre, valamint öt éves járművezetéstől eltiltásra ítélték. Négy hét után azonban szabadulhatott.
  Több rehabilitációs intézetben is kezeltette magát többek között Svájcban.  
  2016. december 25-én 53 éves korában hunyt el szívelégtelenségben az oxfordshire-i Goring-on-Thamesbeli otthonában.

Forrás: Wikipedia
Hivatalos weboldala: http://www.georgemichael.com/music/

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése