2017. december 3., vasárnap

Advent, Koszorú és KALENDÁRIUM története

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot. A Karácsonyt megelőző hetek a Megváltó születéséhez kapcsolódó csendes, befelé forduló várakozás az Advent.

A Jézus böjtjére emlékeztető időszak eredetileg 40 napos volt. A Keleti Keresztények ma is január 6-án ünneplik a Karácsonyt.

A Gergely-féle naptárreform óta a Karácsonyt megelőző 4 hét jelenti Adventet, és a négy vasárnapnak van kiemelt szerepe az ünnepkörben.

Advent első vasárnapján az egyházi év kezdetét harangszó jelzi. Egyben megnyitja a “kisböjt”-nek nevezett időszakot, amikor a régiek szigorú böjtöt tartottak, és minden hajnalban részt vettek rorátékon, az angyalos- vagy aranymiséken, melyeket napjainkban gyakran agapé – kisebb vendéglátás (pl. tea+ vajas zsömle) követ.

Ebben az időszakban a legrövidebbek a nappalok, a sötétség és a hideg egyre jobban körülvesz minket.

Az ősi kelta mitológiában ez a boszorkányok és gonosz szellemek eljövetelének ideje, akiktől a mágikus erejű, körbe-koszorúba kötött fagyöngy védi meg a ház lakóit.

Azért tisztelték szent növényként a fagyöngyöt, mert nem a földből táplálkozik.

Jó, ha tudjuk, hogy ez egy mérgező, félélősködő növény.

Félélősködő, mert örökzöld leveleinek zöld szintestjei segítségével képes a szerves anyag előállítására, tehát az önálló fotoszintézisre, de  a legfontosabb alapanyagot, a vizet nem képes önállóan felszívni, ehhez a gazdanövény szorgos munkájára van szükség, hiszen a fagyöngy a fa szöveteibe ereszti gyökereit.

Tudományos neve – Viscum – “ragadóst” jelent, amely a mérgező terméshús nyálkás állagára utal. A madarak lenyelve a termést, a magot ürülékükkel terjesztik – így fertőzve meg újabb és újabb fákat.
Azért a fagyöngy védelmében el kell mondani, hogy – mint a legtöbb mérgező növény – gyógynövény is: hatóanyaga csökkenti a vérnyomást, nyugtatja az idegrendszert, görcsoldó, és jótékonyan hat az anyagcserére.

De hogy kerül a pogány fagyöngykoszorú a keresztények ünnepi asztalára?
Wichern  koszorúja: vasárnapi fehér és piros gyertyákkal

Egy  német evangélikus lelkész, Johann Heinrich Wichern 1838-ban Hamburg első árvaházának kis lakói számára készített hatalmas koszorút, amelyen az adventi napokat fehér, a vasárnapokat piros gyertyák jelezték. A napról napra meggyújtott gyertyák révén a karácsonyi várakozás ideje a gyerekek számára megfoghatóbb lett.

Hasonló gondolat vezérelte az első adventi kalendárium létrejöttét is.

Gerhard Lang addig-addig kérdezte édesanyját, hogy hányat kell még aludni Karácsonyig, hogy anyuka egy részekre osztott kartonra feltűzött 24 bonbont, és a kisfiú minden nap megehetett egyet.

Felnőve aztán, 1908-ban a müncheni Lang Kiadó vezetőjeként kiadta a világ első nyomtatott adventi kalendáriumát.

Ma már házikótól a Télapó teherautójáig minden formában kapható a 24 ajándékot rejtő naptár, sőt épületek is “beöltöznek”.

...De visszakanyarodva… a 24 gyertyás adventi koszorú ötlete elterjedt más gyermekotthonokban is, majd 1860-tól már csak a vasárnapokat jelezték a gyertyák.

Az első világháború idején a protestáns otthonokban már általános szokás volt a négy adventi gyertya meggyújtása.

A katolikus liturgia szerint három gyertya lila színű, és a hit, remény, szeretet szimbólumai, a negyedik, a Mária örömét, Jézus születését jelképező gyertya pedig rózsaszín.A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:
   Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
    zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
    Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya);
    Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet).
A négy hétig tartó Advent négy gyertyájának számát Bod Péter a 18. század közepén a következőkkel indokolja: 
“mert Krisztusnak 4 adventusa, eljövetele vagyon. 
Midőn a testben megjelent. 
Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. 
Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. 
Midőn eljön az utolsó ítéletre.”
A hétről hétre meggyújtott adventi gyertyák révén a sötétség felett győz a fény..

 Forrás: Wikipedia és Szabó Judit
Kapcsolódó cikkeket találsz itt:

Az ünnep lelkiállapot!





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése